Himod
története:
Himod
- 1408-ban
van az elsõ írásos emlék „Hymod"
említésérõl.
Az
1535-ben öntött egyik harang felirata
is arra buzdítja illetve buzdította a himodiakat,
hogy
szeressék és tiszteljék
egymást és
az Istent. „Uradnak,
Istenednek add meg a tiszteletet, s akkor jöhet
ítéletének
órája" - ez
olvasható a harangon.
1593-ban
az állandó árvízveszély miatt
voltak kénytelenek a Répce partjáról
a jelenlegi, biztonságosabb helyre
költözni.
Az
egyházközség 1765-ben Csapodból vált
ki és lett
önállóvá, amikor
már
kõ templommal rendelkezett a település,
A himodi
templom a 18.
század végén,
késõ barokk stílusban
épült,amelyet Kisboldogasszony tisztelete
övez, s 1878-ban bõvítettek
és
újítottak fel.
A ’48-as
szabadságharcban öten,
a két világháborúban 118-an
vesztették életüket.
Jász
László plébános - elemezve
a jelenlegi
címer elemeit - kiemelte, hogy a címerpajzs
felsõ
mezejében látható piros
szívbõl
kinövõ
piros rózsák a himodiak
példaértékû
összetartó erejét, heroikus
küzdelmét
jelképezi, amire a kedvezõtlen talajviszonyok
miatt
nélkülözhetetlenül
szükségük
volt, hogy talpon tudjanak maradni. A szívbõl
kinövõ
virág az életfa egyik
megnyilvánulási
formája, az életfa az
élet folytonosságának
jelképe, amely a
település
életképességét
szimbolizálja. A címerpajzsot
vágó
hullámos ezüst pólya a
víz nélkülözhetetlen
fontosságát
jelöli, míg a kék mezõben
látható hal
a település hajdani
gazdálkodási
ágára, a halászatra utal.